Alba Regia Taxi szolgáltatás Velencei-tó körüli településein, az év minden napján: Velence, Velence fürdő, Gárdony, Agárd, Dinnyés, Pákozd, Sukoró, Nadap, Kápolnásnyék. Érdeklődjön elérhetőségeinken, tekintse meg szolgáltatásainkat. Az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója (röviden: EFOTT) 1976-ban jött létre. Ezért Magyarország egyik tradicionális fesztiváljának számít. Mindig más és más helyszínen jelentkezik újra, az ifjúság mindig máshova látogat el, így ismeri meg az új generáció Magyarország szépségeit. Az 1970-es években a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség irányítása és felügyelete alatt működtek nyári táborok, üdültetések; a középiskolások részére az ODOT, az Országjáró Diákok Országos Találkozója nyújtott nyári elfoglaltságot, a felsőoktatásban nem tanuló, középiskola után munkát vállalóknak pedig az Ifjúmunkás Kempingek, így csak az egyetemisták és a főiskolások maradtak nyári nagy rendezvény nélkül. Ezért a kor ifjúsági szervezete, a KISZ 1976-ban életre hívta az EFOTT-ot, mely – a kor ideológiájának megfelelően – sportra, kultúrára, hazánk turisztikai kincseinek megismerésére sarkallta a felsőoktatás résztvevőit. A KISZ – a magyar kommunista állampárt, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) ifjúsági szervezet volt 1957 és 1989 között – kongresszusa célul tűzte ki egy egész ifjúságot átfogó turisztikai rendszer létrehozását.

Szolgálati időnk

0-24
Hétfő – Vasárnap

Keressen minket
  • +3670/209-7333
  • +3670/211-6225
  • +3620/353-8541